Egy olajfaliget földjét kimosta az eső és emberi csontok kerültek felszínre. Egy pásztor találta meg őket, hívta a rendőrséget. A csontváznál talált fémtartóban levő levél alapján kiderült hogy egy első világháborúban meghalt magyar katona maradványait találták meg.
A Babica falu ligetében megtalált katona 25 éves volt, Dávidnak hívták, egy hajón szolgált. Valószínűleg az olaszok öhették meg, amikor elfoglalták a környéket.
Értesítették a magyar követséget, hogy hazahozzák a csontvázat, megadva neki a végső tisztességet a magyar földben.

Az első világháborúban sok magyar katona fordult meg Albániában, köztük az én nagyapám is. Szerencsére ő nem ott halt meg, de sok társa maradhatott albán földben.
Nyugodjanak békében.

Phoinike - albánul Finiq - romvárosa Sarandától néhány kilométerre keletre található, egy domb tetején. Nem sok turista látogatja, mert elég nehéz megközelíteni, ráadásul még javában folynak az ásatások is, amelyek során elkezdték a színház feltárását.
Eközben érte a meglepetés a régészeket, az illír alapítású város színháza jóval nagyobb mint gondolták, kb. 10,000 főt fogadott be, többet mint Butrintié. Arról nem is szólva, hogy a dombtető szélén van, ahonnan csodaszép kilátás nyílik a környékre.
A teljes feltáráshoz kell még vagy 10 év, de ha megépül a libegő is, akkor újabb vonzó turistacélponttal gazdagodik Saranda és környéke.

süti beállítások módosítása