A zászló ünnepe

Címkék: november 28 zászló ünnepe

2011.12.13. 15:10

Idén az albán függetlenség 99. évfordulóját, azaz november 28.-át Tiranában töltöttem.

Ezen a szent napon a város központjában sok programot szerveznek. Idén ráadásul megújult a főtér is, amit a szokásosnál is jobban feldíszítettek zászlókkal és nemzeti jelképekkel. 

Délelőtt a gyerekszínház előtt rajzverseny és táncbemutatók voltak, míg a közelben a szépen felújított Murat Toptani utcában albán termékek vására volt, ahol ezüst ékszertől a boron át az irattartóig sokmindent lehetett vásárolni. Az utca végénél egy koszovói tánccsoport albán néptáncokat adott elő.

Este a Teréz Anya téren popkoncert volt, ahol minden fellépő megemlítette a főpolgármester nevét, hogy bizony neki köszönhető ez a rendezvény, és senki másnak.
A koncert után tüzijáték is volt.

Az albánok nagyon szeretik a hazájukat, ezt a napot azért hívják a zászló ünnepének, mert a zászlójuk testesíti meg a függetlenségüket. A fiatalok is zászlókat lengettek, vagy sokan köpönyegként hordták magukon a lobogót.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediterranszereto.blog.hu/api/trackback/id/tr423460529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.